2024-08-12

                          MOTTÓ: MIT SZERET-N-ÉK? 

A mai nap kicsit nehezen körülírható, többféle finomrezgés van benne, ezért ilyenkor várni kell, hogy "meg-ADJA-MAG-j-át".. Rá kell érezni, hogy megmutassa magát az az EGY MAG, ami köré ez a finomrezgés összerendeződik.

Itt jut eszembe: az asztrológiai elemzések sem működnek másképp. Én csak tudom, mert csináltam évekig, mire eljött nálam is a pillanat, hogy ráébredjek: ELMEPROGRAM AZ EGÉSZ. Ráadásul teljes HAZUGSÁGRA ÉPÜL. Én már "kiabálhatom", hogy így van, mert végigjártam az utat, tehát van viszonyítási alapom és tudom, mi miként és hogyan működik. Én már üzenhetem, hogy ki lehet ezt az utat kerülni – de majd október 20-án úgyis téma lesz, most nem megyek bele a részletekbe...

Az asztrológia, de az asztrozófia is, rengeteg információt foglal magába. Bolygókat, házakat, házak-bolygók elhelyezkedésének a viszonyát, aztán a fényszögeket, csillagképeket – ezeknek (elvileg) mind-mind VAN jelentősége. Az egész zusammen egy AGYRÉM – megtanulni szinte lehetetlen, vagy sok-sok év és gyakorlat kell hozzá. És most jön a "vicc" az egészben: nem lehet "normális" elemzést készíteni anélkül, hogy valaki rá ne ÉREZNE arra az EGY MAG-SZEM-re, arra a MAG-LÉNYEGISÉGRE, ami köré az egész "elmemenés" felépül. Ha valaki meg tudja ragadni a FON-alat, akkor össze tud FON-ódni a KÉP-LETT-el és onnantól már VAN KÉPE az illetőről, így "VAN KÉPE leírni" őt..
Ha viszont ez a ráérzés elmarad, akkor az eredmény egy katyvasz. Részletesen kibontva a bolygók-házak-fényszögek szerepét – de az egészből nem jön ki a lényeg, mert nincsenek meg az összefüggések.
Tehát – és EZ A LÉNYEG: ragadjunk meg BÁRMILYEN "ÉSZ-KÖZT" valakinek a megjelenítéséhez, a kulcs örökké és CSAKIS AZ AZ EGY MARAD: RÁÉRZEK-E az illetőre?!
Innentől meg teljesen felesleges bármilyen AGY-MENÉS – a LÉNYEG a legegyszerűbb módon is LEVEHETŐ.
Ennyi.
Mert ennyire EGY-SZERű, mert a SZER RENDJE EGY és mindig az EGYSZERŰSÉGRE törekszik.
Nincs benne se káosz, se katyvasz, se bonyolultság – azt CSAKIS AZ EMBER CsINÁLJA, hogy tudjon a zavarosban HAL-ászni! ELMÉSKEDÉSSEL!!
És mint látható a külvilágban: akad belőlük bőven!

A mai kérdés: mit SZER-ET(et)nék ÉN?
Úgy igazán, szívből?

Amit én szeretnék: az a MAG-TUDÁS EMLÉKEZETÉNEK AZ ÉBRESZTÉSE, mert TUDVA TUDOM, mert ÉRZEM ÉS LÁTOM, hogy ebben van a "nagy titok", ami nem is titok, mert igazából MINDEN RÁNK van írva, ráadásul még a NYELVÜNKBEN IS KÓDOLVA VAN, tehát nincs más dolgunk, csupán JELEN LENNI. Látni azt, ami RÁNK VAN ÍRVA.
Nem kell hozzá más, csak egy kis FIGY-ELEM és FEGY-ELEM, hogy ne ragadjanak el senkit a "TÉBOLY HULLÁMAI", hogy tudjon BEFELÉ, MAGÁRA figyelni. Amit én mindehhez hozzá tudok tenni, az csakis a "csengőrázás".
A többi BENT DŐL EL...

Szóval: a mai nap lehetőséget kínál mindenkinek elmerengeni rajta, "MIT SZERET-NÉ-K ÉN"?
A magyar "szó-mágia" igazi KI-JELEN-T-ésében...
Hisz ahol SZERET NÉ(m/k) van, ott van az ETET-és, és ahol etetés, ott BŐSÉG...
És még csak HIT
 se kell hozzá...